AmforaCopy logo Múltunk a mélyből
amfora amfora amfora amfora amfora amfora amfora

Egy kis amforológia

Az amfora (latinosan: amphora) görög eredetű szó és a kétfülű, égetett agyag (cserép) szállítóedényeket jelölünk vele. A Földközi-tenger medencéjében, például az Adrián, vagy az Égei-tengeren merülő búvárok bizonyára már találkoztak velük merüléseik során. A mediterrán tengeri régészet leggyakoribb leletei, igazi tömegtermékek, azonban a szakértőszemek számára valóságos „információbombák”. Ismerjük meg őket kicsit jobban!

Az amforákat döntően az ókor folyamán használták. Már a bronzkorban megjelennek a Levante (Szíria és Palesztina partvidéke) városaiban, és hajósaik Egyiptomig, Ciprusig szállították a bennük tárolt termékeket. A Kr.e. 7-6. századtól gyakorlatilag mindenhol megjelennek a Földközi-tenger partvidékén. A hellenisztikus korban (Kr.e. 4. század vége - Kr.e. 1. század) Keleten, illetve a Kr.e. 2. század utolsó évtizedeitől a nyugati mediterrán térségben is robbanásszerűen megnő a számuk. A Kr.u. 7-8. századtól használatuk háttérbe szorul.

Kereskedelmi felirat egy hispán amfóra nyakán és vállrészén Kereskedelmi felirat egy hispán amfóra nyakán és vállrészén

Ez alatt a hosszú időszak alatt természetesen számos formai, technikai változat készült. Ezek éppúgy megkülönböztethetőek egymástól, mint mondjuk az autómárkák. Az autókat formai jegyeik alapján nem csak típusokba tudjuk sorolni (vagyis gyárakhoz kötjük), hanem nagyjából a koruk is megállapítható. Az amforákra ugyanez vonatkozik. A számos változat azért alakult ki, mert egyrészt több gyártási hely működött egy időben, valamint az idő előrehaladtával az edények részletei, arányai is változtak.

Le kell szögeznünk, hogy a hajók nem amforát szállítottak, hanem azt a bort, olajt, esetleg más terméket, amit ezekbe az edényekbe csomagoltak. Az edények formai típusai tehát további információt is adtak: első látásra meg lehetett különböztetni egy amfora rodoszi bort egy kószitól. Természetesen a kereskedelem számára előnyös, ha az adott helyen készült tárolóedények méretét standardizálják, hiszen így elég csak megszámolni őket, máris ismerjük a szállított áru volumenét. Már az ókorban bevezették az edények (így a borkereskedelem) hatósági ellenőrzését. A hellenisztikus görög amforák fülein, vagy peremén pecsétek találhatók. Ezek egyik része az edényt készítő fazekasműhely jelzése (tehát így azonosítható a termék), a másik az adott időszak ún. névadó hivatalnokának nevét, illetve az adott hónap jelzését tartalmazza. Az ókorban az egyes városállamok egy-egy vezető tisztségviselő után nevezték el az évet (pl. Rodoszon Héliosz isten főpapja adta az év nevét). Ez a „név kavalkád” természetesen „kissé” bonyolítja az azonosítást, különösen, hogy a vezető arisztokrata családokon belül gyakran visszatérnek ugyanazok a nevek (pl. nálunk is több István és Béla király volt). Meglehetősen bonyolult, sok zsákutcával terhelt nyomozás kell a pontos azonosításhoz, ugyanakkor siker esetén az adott pecsét és vele az edény, illetve a rakomány is évtized, vagy akár néhány év pontossággal keltezhető akár kétezer év távlatából is!

A régészek is korán rájöttek, milyen fontos az amforák rendszerezése. Egy Dressel nevű német kutató számozott típusokba sorolta a Rómában feltárt amforákat (erről a Grand Congloué-i hajóról írt cikkünkben is írtunk). Számos típusát ma is használjuk, ugyanakkor további finomhangolás is történt (így van pl. Dressel 1A típusú amfora).

H. Dressel 1899-ben közzétett táblázata H. Dressel 1899-ben közzétett táblázata

Miért fontosak az amforák? Mivel jól meghatározható, pontosan keltezhető, nagy mennyiségben előforduló, elterjedt tárgyak, vezérleleteknek nevezhetjük őket. Ez azt jelenti, hogy segítenek a leletegyüttesek, lelőhelyek, illetve azok fázisainak keltezésében. Kereskedelmi tárgyként utalnak a közösségek, települések, államok közötti kapcsolatrendszerekre is. Egy-egy rakomány részletes elemzésével megtudhatjuk, hol, hogyan rakodták be, hol állhattak meg útközben. Néha a kereskedelem részleteire vonatkozó feliratokat is találhatunk: a kereskedő nevét, különböző elszámolásokat, amit egyszerűen rákarcoltak, vagy festettek az edényre. Kiemelkedően fontos leletekről van tehát szó. Az értékeléskor fontos lehet pontos előkerülési helyük (a rakományon belül is!), illetve pontos számuk. Ezért nem helyes, ha egyes búvárok amforákat, vagy töredékeiket elviszik a lelőhelyről (ha ezt 1000 búvár teszi, gyakorlatilag eltűnik a lelőhely). Ezt a magatartást a hatóságok is szigorúan büntetik, a helyi búvárbázisok pedig érdekeltek a leletek védelmében, hiszen a látványukból élnek. A mindent a szemnek, semmit a kéznek elv betartásával és némi háttérismerettel mi is lehetünk „amatőr gazdaságtörténészek”. A cikk folytatásában ehhez szeretnénk segítséget adni néhány gyakori típus bemutatásával.

Szerző: Dr. Tóth J. Attila